Outfit

Outfit #12 – Én és a színtípusom

Bevallom, sokat gondolkodtam, hogy legyen-e blogbejegyzés ebből a szettből. Vívódtam, hogy színtanácsadóként hozhatok-e Nektek olyan outfit posztot, amelyben a fekete játssza a főszerepet: egy olyan szín, ami nem is szín és amit a legtöbb szakmabeli nem szokott javasolni. Egy olyan szín, ami – habár ott van a palettámon – élénk tavaszként mégsem az, amit “elvárnának” tőlem. Végül mégis úgy döntöttem, megírom ezt a bejegyzést, egyrészt azért, mert a szett maga nagyon én vagyok és ezért nagyon közel áll a szívemhez, másrészt pedig azért, mert nem szeretnék képmutató lenni: igen, előfordul, hogy feketét viselek. Nem olyan mennyiségben, mint 4-5 évvel ezelőtt és nem is tetőtől talpig, de vannak fekete ruháim, amiket szeretek és viselek.

Egy kedves kollégám fogalmazta meg nagyon találóan a jelenséget, amit én is teljes mértékig igaznak érzek: vagyok én és van a színtípusom. Az esetek 90%-ában ennek megfelelően öltözködöm, mert nem csak “tanítom” az ügyfeleimnek, de hiszem és vallom, hogy a jó színek csodás hatással vannak ránk, a megjelenésünktől kezdve a hangulatunkon át sok mindenre. A maradék 10%-ban pedig olyan színeket viselek, amiket szeretek, amelyekre vágyik a lelkem – a palettámon kívül is. Mindazonáltal éppen a színtípusom ismerete adja meg azt a tudatosságot, amellyel felvértezve pontosan tudom azt, hogyan játsszak azokkal az árnyalatokkal, amik adott esetben nem a legelőnyösebbek számomra: tudom, hogyan javíthatom, mivel kombináljam, hogyan viseljem őket ahhoz, hogy ne legyen sápasztó, öregítő az összhatás. Így esett, hogy a mai outfit bejegyzés főszereplője a fekete garbó, a tyúklábminta és egy Chaplin-kalap…

Aki ismer vagy egy ideje már követi a munkásságomat, tudja, hogy a franciás stílus nagyon közel áll hozzám, ebben érzem igazán jól magam és ez a szett számomra abszolút hozza a francia stílusjegyeket: egyszerű, elegáns, de nem feszes, hanem játékos (Anyukám megfogalmazásában “olyan csibész”). 🙂 A fekete garbó nálam az őszi-téli szezonban alapdarab – mindazonáltal ehhez nekem kötelező az élénk rúzs és/vagy egy színes ékszer – és lám, itt köszön be a tudatosság: sosem viselek feketét a színtípusomhoz illő élénk rúzs nélkül. 😉 A tyúklábmintás szoknya és a pöttyös harisnya elsőre talán szokatlan mintapárosítás lehet, de én nagyon kedvelem. A kalapokkal és egyéb fejfedőkkel pedig tudjátok, hogy úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokival: jöhet belőle minden a dívás széles karimástól kezdve a svájci sapkán át a szalmakalapokig. A fotózás napján még éppen elcsíptük az utolsó csodaszép napsütéses időt és zavartalanul gyönyörködhettünk a Várkert bazárban és környékében. Hihetetlen micsoda színeket képes produkálni a természet!

Ami pedig a Ti saját színeiteket illeti: bánjatok velük tudatosan, bátran, de ne görcsösen! Legyen a színtípusotok ismerete egy izgalmas kaland és önismereti utazás része, legyen a lehetőségek tárháza, ne pedig egy feszültségekkel és korlátokkal teli nyomasztó felhő a fejetek felett! 😉

Garbó: Orsay
Szoknya: New Look #turikincs
Kabát: Zara #turikincs
Harisnya: Calzedonia
Kalap: H&M
Fülbevaló: Bijou Brigitte
Fotó: Kolonics Patrícia Photography

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük